
Megfigyelési körzet kiterjesztése 2
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály első fokú élelmiszerlánc-felügyeleti hatósági jogkörében eljárva az alábbi határozatot hozta meg.
Szeretettel köszöntöm Önöket községünk megújult honlapján! Honlapunkon igyekszünk bemutatkozni Önöknek, képet adni településünk múltjáról, jelenéről és alkalmanként jövőjéről is. Oldalunkat folyamatosan bővítjük és aktualizáljuk, hogy érdemes legyen visszatérniük! Elérhetőek nálunk a nyilvános testületi üléseink időpontjai, az üléseken meghozott döntések, Tiszasas életét bemutató Hírmondónk, civil szervezeteink hírei, és minden olyan egyéb információ, amely hasznosak lehetnek az Önök számára! Honlapunk persze nemcsak azoknak szól, akik már valahogyan kötődnek hozzánk. Remélem, akik csak így a világhálón keresztül ismerkednek községünkkel, azok is jó benyomásokat szereznek Tiszasasról, és virtuális látogatásukat hamarosan személyes is követi majd!
Üdvözlettel: Vágner István, polgármester
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály első fokú élelmiszerlánc-felügyeleti hatósági jogkörében eljárva az alábbi határozatot hozta meg.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály első fokú élelmiszerlánc-felügyeleti hatósági jogkörében eljárva az alábbi határozatot hozta meg.
Tisztelt Lakosság! Tiszasas község konyhájának aktuális heti étlapját (2025.03.24.-2025.03.30.) az alábbi elérhetőségen tekinthetik meg.
Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy az OTP Faktoring Követéskezelő Zrt. végrehajtást kérő és társai ingatlanárverést hirdetnek, az alábbi információk szerint.
Tiszasas Községi Önkormányzat pályázatot hirdet Közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében Jegyző Munkakör/feladatkör betöltésére.
A „Tiszta udvar, rendes ház” elismerő címre pályázhat, aki Tiszasas község területén lévő lakóingatlan tulajdonosa vagy használója.
Tiszasas Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2025. március 14-én (péntek) 17 órai kezdettel KÖZMEGHALLGATÁST tart.
A Belügyminisztérium Egészségügyi Államtitkársága megbízta az Országos Kórházi Főigazgatóság Országos Alapellátási Körzettervezési és Irányítási Főosztályát, hogy körzetgazdaságossági és ellátásbiztonsági célból az alacsony betegforgalmú, illetőleg saját
Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a felsorolt utcákat érintve, az alábbi napokon áramszünet lesz Tiszasason.
Tiszasas község a Tisza bal partján, Csongrádtól 19 km-re északra, Jász-Nagykun-Szolnok megye déli részén, a Tiszazugban található…
Tekintse meg hírmondónkat, melyben igyekszünk alkalmanként bemutatni eseményeinket és beszámolunk az elmúlt hónapok történéseiről…
Kertészeti programunk méltán híres országszerte. Értékteremtő munkával szeretnék példaként szolgálni más települések lakói számára is…
© Tiszasas Község Önkormányzata – Minden jog fenntartva! | Made by: Webtricks