Földkifüggesztés

A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvényt, valamint a termőföldre vonatkozó elővásárlási és előhaszonbérleti jog gyakorlásának részletes szabályairól szóló 16/2002. (II. 18.) Korm. rendeletet fokozatosan felváltja a mező- és erdőgazdálkodási földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: földforgalmi törvény), illetve a 474/2013. (XII. 12.) Korm. rendelet (a továbbiakban: korm. rend.). A földforgalmi törvénnyel kapcsolatos átmeneti szabályokról a szintén lépcsőzetesen hatályba lépő 2013. évi CCXII. törvény (a továbbiakban: Fétv.) rendelkezik.

A vételi ajánlat/adásvételi szerződés, valamint a haszonbérleti ajánlat/haszonbérleti szerződés elővásárlási/előhaszonbérleti jog gyakorlása érdekében történő közzététele továbbra is a föld fekvése szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjének hatáskörébe tartozik.

Első körben – 2013. december 15-től – a haszonbérleti ajánlatok/haszonbérleti szerződések hirdetményi úton történő közlésére vonatkozóan léptek hatályba az új jogszabályi rendelkezések.

Az adásvételt illetően az új szabályokat 2014. március 01-én, illetve azt követően közölt szerződések esetében kell alkalmazni.

A haszonbérleti szerződés közzététele:

1. Az új szabályozás szerint a közzététel iránti kérelmet a korm. rendelet 2. számú mellékletében meghatározott adattartalmú formanyomtatványon, kizárólag a haszonbérbe adó nyújthatja be a jegyzőhöz a haszonbérleti szerződés aláírását követő 8 napon belül.

2. A kérelemhez csatolni kell a haszonbérleti szerződés 3 db eredeti példányát!

3. A haszonbérbe vevőnek a haszonbérleti szerződésben, vagy az ahhoz csatolt teljes bizonyító erejű magánokiratban, vagy közokiratban nyilatkoznia kell az alábbiakról: megfelel a földforgalmi törvény 5.§ 7., 6-7., 22., 19., vagy a 26. pontjában foglalt feltételeknek, megfelel a földforgalmi törvény 40-41. §-ban foglalt feltételeknek, a föld használatát másnak nem engedi át, azt maga használja és ennek során eleget tesz földhasznosítási kötelezettségének, nincs jogerősen megállapított és fennálló földhasználati díjtartozása, a szerződés tárgyát képező föld haszonbérbe vételével a már birtokában lévő föld nagysága nem haladja meg a földforgalmi törvény szerinti birtokmaximumot, elfogadja és tudomásul veszi, hogy ha utólagos ellenőrzés során megállapítást nyer a birtokmaximumra vonatkozó nyilatkozatának valótlansága, úgy az büntetőjogi felelősségre vonását és a szerződés tárgyát képező föld használata után részére folyósított költségvetési, vagy európai uniós támogatás visszafizetési kötelezettségét vonja maga után. a pályakezdő gazdálkodónak nyilatkoznia kell továbbá arról is, hogy a föld használati jogosultságának megszerzősétől számított 1 éven belül a föld fekvése szerinti településen állandó bejelentett lakosként életvitelszerűen fog tartózkodni, vagy a településen mezőgazdasági üzemközpontot létesít és mező-, vagy erdőgazdálkodási tevékenysége, illetve kiegészítő tevékenységet folytat. az újonnan alapított mezőgazdasági termelőszervezetnek arról is kell nyilatkoznia, hogy a használati jogosultság megszerzésétől számított 1 éven belül a föld fekvése szerinti településen mezőgazdasági üzemközpontot létesít.

1. Osztatlan közös tulajdonban álló földek esetében: a közzétételi kérelmet a tulajdonostársak által kijelölt tulajdonostárs nyújthatja be ha a haszonbérleti szerződés tartalmát tulajdonostársként külön-külön okiratba foglalták, azokat összefűzve kell a jegyzőnek megküldeni a szerződéshez csatolni kell: a haszonbérlő nyilatkozatát arról, hogy a szerződések tartalmilag megegyeznek, eltérés kizárólag a tulajdonostársak személyében és az őket megillető tulajdoni hányadának megfelelő terület tekintetében áll fenn a korm. rend. 3. sz. melléklete szerinti adattartalmú, a kérelmező tulajdonostárs által kitöltött közleményt

2. A haszonbérleti szerződést teljes bizonyító erejű magánokiratba, vagy közokiratba kell foglalni, melyben a szerződő felek (Magánszemélyek esetében a szerződés tartalmi elemei: a szerződő fél természetes személyazonosító adatai, személyi azonosítója, állampolgársága, lakcíme, adóazonosító jele, ill. adószáma, a Magyar Agrár,- Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamarában fennálló tagságának azonosító száma; Gazdálkodó szervezet esetében a szerződés tartalmi elemei: a szerződő fél megnevezése, statisztikai azonosítója – törzsszáma-, cégjegyzékszáma, székhelye/telephelye, adószáma, a Magyar Agrár,- Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamarában fennálló tagságának azonosító száma, a részéről eljáró vezető tisztségviselő vagy cégvezető családi és utóneve, lakcíme, bélyegzőjének lenyomata) és a terület azonosító adatai, a haszonbér mértéke, mennyisége mellett fel kell tüntetni, hogy a földhasználati jogosultságot szerző fél rendelkezik-e előhaszonbérleti joggal. Amennyiben igen, úgy annak jogalapját és a sorrendben elfoglalt ranghelyét is meg kell jelölni!

3. Az elfogadó jognyilatkozatot legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. Az elfogadó jognyilatkozatban meg kell jelölni az előhaszonbérleti jogosultság jogalapját, továbbá ha az előhaszonbérleti jog törvényen alapul, akkor azt is, hogy az előhaszonbérletre jogosult mely törvényen és az ott meghatározott sorrend melyik ranghelyén gyakorolja az előhaszonbérleti jogát. Az elfogadó jognyilatkozatnak is tartalmaznia kell az előző pontokban említett tartalmi elemeket. A nyilatkozathoz csatolni kell az előhaszonbérleti jogosultságot bizonyító okiratokat is.

A hasznon bérbe adót az olyan elfogadó nyilatkozat köti, amelyet a jogosult határidőn belül tesz meg és amelyben a haszonbérleti szerződésben foglaltakat magára nézve teljes körűen elfogadja.

4. A közzététel időtartama: 15 nap

5. Az eljárás díj- és illetékmentes

Vételi szerződés közzététele:

1. Az új szabályozás szerint a közzététel iránti kérelmet a korm. rendelet 1. számú mellékletében meghatározott adattartalmú formanyomtatványon, kizárólag a tulajdonos nyújthatja be a jegyzőhöz az adás-vételi szerződés aláírását követő 8 napon belül.

2. A kérelemhez csatolni kell az adás-vételei szerződést 4 db eredeti példányban, melyből 1 db-nak a törvény szerint meghatározott biztonsági kellékkel ellátottnak kell lennie.

3. A szerző félnek az adás-vételi szerződésben, vagy az ahhoz csatolt teljes bizonyító erejű magánokiratban, vagy közokiratban nyilatkoznia kell az alábbiakról: a föld használatát másnak nem engedi át, azt maga használja és ennek során eleget tesz a földhasznosítási kötelezettségének, továbbá vállalja, hogy a földet a tulajdonszerzés időpontjától számított 5 évig – a földforgalmi törvény 13.§ (3) bekezdésben meghatározott esetek kivételével – más célra nem hasznosítja nincs a földhasználatért járó ellenszolgáltatásnak teljesítéséből eredő bármilyen korábbi földhasználattal kapcsolatos jogerősen megállapított és fennálló díj-, vagy egyéb tartozása a szerző féllel szemben a szerzést megelőző 5 éven belül nem állapították meg, hogy a szerzési korlátozások megkerülésére irányuló jogügyletet kötött

A pályakezdő gazdálkodónak a fentieken túl kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy: a tulajdonszerzéstől számított 1 éven belül a föld helye szerinti településen állandó bejelentett lakosként életvitelszerűen fog tartózkodni, vagy a tulajdonszerzéstől számított 1 éven belül a föld helye szerinti településen mezőgazdasági üzemközpontot létesít, és mező-, erdőgazdasági tevékenységet, illetve kiegészítő tevékenységet folytat.

1. Az adásvételi szerződést teljes bizonyító erejű magánokiratba, vagy közokiratba kell foglalni, melyben a szerződő felek (Magánszemélyek esetében a szerződés tartalmi elemei: a szerződő fél természetes személyazonosító adatai, személyi azonosítója, állampolgársága, lakcíme, adóazonosító jele, ill. adószáma, a Magyar Agrár,- Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamarában fennálló tagságának azonosító száma; Gazdálkodó szervezet esetében a szerződés tartalmi elemei: a szerződő fél megnevezése, statisztikai azonosítója – törzsszáma-, cégjegyzékszáma, székhelye/telephelye, adószáma, a Magyar Agrár,- Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamarában fennálló tagságának azonosító száma, a részéről eljáró vezető tisztségviselő vagy cégvezető családi és utóneve, lakcíme, bélyegzőjének lenyomata) és a terület azonosító adatai, a vételár mellett fel kell tüntetni, hogy a földhasználati jogosultságot szerző fél rendelkezik-e elővásárlási joggal. Amennyiben igen, úgy annak jogalapját és a sorrendben elfoglalt ranghelyét is meg kell jelölni!

2. Az elővásárlási jog jogosultja a közlés kezdő napjától számított 60 napos jogvesztő határidőn belül tehet az adás-vételi szerződésre elfogadó, vagy az elővásárlási jogáról lemondó jognyilatkozatot. Az elővásárlásra jogosult a jognyilatkozatát személyesen adja át. Az elfogadó jognyilatkozatot legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. Az elfogadó jognyilatkozatban meg kell jelölni az elővásárlási jogosultság jogalapját, továbbá ha az elővásárlási jog törvényen alapul, akkor azt is, hogy az elővásárlásra jogosult mely törvényen és az ott meghatározott sorrend melyik ranghelyén gyakorolja az elővásárlási jogát. Az elfogadó nyilatkozatnak is tartalmaznia kell az előző pontokban említett tartalmi elemeket. A nyilatkozathoz csatolni kell az elővásárlási jogosultságot bizonyító okiratokat is.

A fentiken túl a földforgalmi törvény 18.§ (2) bekezdés a) illetve b) pontjában meghatározott elővásárlásra jogosultak esetében az elfogadó jognyilatkozatnak tartalmaznia kell az is, hogy a 18. § (2) bekezdés a) illetve b) pontjában meghatározott célból gyakorolják az elővásárlási jogukat.

Az eladót az olyan elfogadó jognyilatkozat köti, amelyet az elővásárlásra jogosult határidőn belül tesz meg, és a jognyilatkozatában az adás-vételi szerződést magára nézve teljes körűen elfogadja.

3. A közzététel időtartama: 60 nap

4. Az eljárás díj- és illetékmentes.

Letölthető dokumentumok

Megszakítás